Pedig majdnem léket adtunk

Pénteken az Everlasting Bt szervezésében az Ankou, Kázmér és Huba... tkoncertársaságában a Blue riveren adtunk hangversenyt. Sajnos nem tudtuk már a koncert előtt sem véka alá rejteni gitárosunk, Olivér születésnapját, és azt, hogy gödröket, valamint ingyenzacskókat gyűjt. Kiderült az est folyamán az is, hogy a jégermaiszter a szembe öntve jobban felszívódik. Ezt nem tapasztaltam meg, de hippi barátaink lelkesen fogyasztottak ily módon :) Érdekes volt hallani a Komjádi uszoda WC-jéről hallott történetet, amelyet köszönünk Kristófnak a Kázmér és Hubából. A koncerten Marcit és Olivért rég látott rajongás fogadta (igazából soha nem látott:) ) Na de az a lényeg, hogy jövő héten a Kuplungban jáccunk a Grenmával, mega Nehézárammal - akik nem könnyűek - úgyhogy gyertek oda is

Pedig majdnem léket adtunk bejegyzés elolvasása

Sablonnal 9, és az eurovíziós torrentsite

Tegnap lezajlott az Eurovíziós Dalfesztivál döntője. Valahol a negyedik, és az ötödik söeurovízióröm tájékában értesültem róla, hogy a mi Magdink (nem a barátokkköztmagdianyusa) kilencedik lett.

Sablonnal 9, és az eurovíziós torrentsite bejegyzés elolvasása

Aprócska blues a változatlanság mellett

Szép volt Magdi, kezdhetném így is ezt a kis gondolatmenetet. Miért eurovízióis ne? Tényleg szép volt, hogy elnyerte a közönség tetszését. Magdi fellépése hűen tükrözi a mai magyar mainstream zenét. Jó hang, populáris megjelenés, semmi változatosság. Tavaly a Lordi nyerte a dalfesztivált? Miért? Talán mert egy ország mert újat mutatni a kontinensen. Az már szinte nem is menne különlegességszámba, ha a Tankcsapdát küldtük volna a fesztiválra, mivel ez Európában a "trend". Az európai zenei színteret nézve úgy tűnik, hogy már csak nálunk megy ez a "dalolóscsajoslelkizős" zene.

Aprócska blues a változatlanság mellett bejegyzés elolvasása

Érettségi mint állandó szint? Felejtsd el!

Lezajlott a 2007-es tavaszi év matekérettségije. Már így délután kettő felé rengasdetek cikk van róla az interneten, és, úgy állítják be, mintha könnyű lett volna. Az origo is jóktól kérdezi, hogy milyen volt a vizsga. A budapesti Szent Margit Gimnázium tanulói szerint könnyű volt. Még jó hogy nekik könnyű volt. Az ország egyik legjobb gimnáziuma, anyu elveri őket, ha négyesnél gyengébb jegyet kapnak - teszem hozzá gyerekkoruk sem biztos hogy sok volt.

Érettségi mint állandó szint? Felejtsd el! bejegyzés elolvasása

Nikson a Volton

Számunkra is újdonságként hat a 'zinformáció, de hát az az igazság, hogy legnagyobb örvoltmünkre fellépünk szombaton a Volt fesztiválon a VIVA Megawatt színpadon. Korai az időpont, remélem ennek ellenére mozduj a a nép!

Nikson a Volton bejegyzés elolvasása

Kultiplex. Itt a vég?

Igen. Úgy tűnik, hogy a nagy múltú hely hála az önkormányzatnak bezár. kultiplexA quart.hu tájékoztatása alapján az önkormányzat megveszi az épületet, és hogy ne fogyjon a környéken a zöldterület lezódezorolják, és parkosítják azt. Kérdezem én, az senkit nem érdekel, hogy fogy a kultúra? Bezér a Csa-csa-csa, a süss fel nap, mi várható még? Biztos sokan emlékeztek még a Krime City Jamekre, ami hiphopperek kultikus rendezvényévé vált. Hova megy most? Ki fog helyet adni a Tilos Rádió stúdiójának? Az önkormányzati képviselők meg csak örülnek, hogy nem kell több feljelentést olvasniuk a Kulti miatt. Hát persze... A régi korok letűnt szellemében nem sok lehetőség volt a felhőtlen szórakozásra. Talán ezt mi is átélhetjük...
Kultiplex. Itt a vég? bejegyzés elolvasása

Frissítés 2.0

Rég frissítettünk, hát itt az ideje. Volt néhány sikeres koncertünk mostanában (bár ez subjektív :) ) VoltFlyer néhány kevésbé sikeres (bár ez is szubjektív) :) Április 13-án játszottunk Esztergomba. Köszönjük a meghívást 14Alienéknek, nagyon jó buli volt. Tegnap kis városunkba látogattak Reflectedék, és Szükségállapoték, valamint a Watch My Bag is fellépett. Ezek közül annak a két zenekarnak a fellépése volt sikeres, akik sokat utaztak, a keveset utazók meghívása elbaszott ötlet volt, nem fordul elő máskor. Szóval köszönjük hogy Egerből meg Salgótarjánból eljöttek játszani a mi kis városunkba. A bonyodalmakért bocsi, máskor előre tisztázunk mindent pontosan. Legközelebb Fertőszentmiklóson láthattok minket, csatolok is egy kis flájert hogy jól érthető legyen :)

Frissítés 2.0 bejegyzés elolvasása

MTV... de nem az m1, hanem a zenei

     Végre úgy tűnik, hogy elindul a magyar MTV. (előzmény: Az MTV-t üzemeltető társaság Budapestre hozta a székhelyét Londonból). Ez azt jelenti, hogy talán ebben a kicsiny kis mocsokban is lesz egy hely ahol lejátsszák az olyan - nem populáris - zenekarok videoklipjeit, mint pl. a Grenma, Reflected, Szükségállapot, meg persze jómagunk. Személy szerint nagyon örülök ennek, mivel a német, és a brit MTV-n éjjel futnak undergroundabb zenék, és ha jól teljesítenek, akkor bekerülnek nappali sávba. ESÉLY!

MTV... de nem az m1, hanem a zenei bejegyzés elolvasása

ismét felrángatjuk a várost

Ma történik valami győrben. Meglátogat minket az osztrák Support, valamint a Pesti Kötelező Közhelyek, és hát ugye ott leszunk mi is :) Úgy tűnik, hogy győrben végre történik valami. Ne maradj le róla, mert nem biztos, hogy lesz még ilyen :)
ismét felrángatjuk a várost bejegyzés elolvasása

Tegnap bp

Lezajlott a tegnapi koncert. Jó hangulatúra, bár kissé családiasra sikeredett.  :) Nembaj, a keddek már csak ilyenek. Remélem találkozunk szombaton győrben a hajón.
Tegnap bp bejegyzés elolvasása

Március 20 @ BP, Slash Club

Március 20-án ismét a Slashben találkozhattok velünk, valamint a Blizarddal, Grenmával, és a szükségállapottal is.flyer
Március 20 @ BP, Slash Club bejegyzés elolvasása

Soprock bejegyzés 3, helyezéssel :)

Megvolt. Szokás szerint utoljára jáccottunk :) (hmm... más erre már aztmondta volna, hogy "faszkivan"). A fellépők elég erősek voltak, dehát ilyen az élet. Lenyomtuk a koncit tisztességgel (Oli végre használhatta az új cuccát)... Tisztességgel... ZÚZTUNK MINT ÁLLAT. Állítólag :) Mindenkinek teccett, kivéve akinek nem. Sikerült megcsípni a második helyet, ezzel sikerült egy rövidke kis stúdiókitérőt nyernünk a mobydick stúdióban. Az első a Run to the Sun Ska kollektíva, a harmadik pedig az Ellenzék zenekar lett (myspace.com/ellenzek checkout) :) Olyan emberek mondták, hogy jó volt, hogy csak na :) el se hittük

Soprock bejegyzés 3, helyezéssel :) bejegyzés elolvasása

Oli új cucca + Soprock

Holnap meglesz Oli új fender ládája, szóval szombaton soprockon már a fenderládaline6 fej összeállításban zúzhatja amit zúzni kell :) apropó, elvileg éjfél előtt kezdünk a hangárban.
Oli új cucca + Soprock bejegyzés elolvasása

Soprock szombaton

Szombaton fellépünk a soprock tehetségkutatón sopronban a hangárban. Aki teheti jöjjön partizni. Fellépők még ilyen hogy Ellenzék, Aktuális, run to the sun (bár ők lehet, hogy pénteken)

Soprock szombaton bejegyzés elolvasása

ismizz.net/nikson

Felkerültünk az ismizz.net/nikson oldalra Csekaut!
ismizz.net/nikson bejegyzés elolvasása